• Viola Szandra

Cikk a litera.hu-n: Vers a testen - Viola Szandra Testreszabás című kötetéről

A kötet nem csak a saját test és saját lét élményével kíván foglalkozni, a költőnő lírai testalteregókat „növeszt” ebben a fokozottan egymásba fonódó világban.


„Első gondolatra talán azt hihetnénk, hogy költészet és vizualitás távol állnak egymástól. Vagy, hogy testiség és megfoghatatlanság ellentétesek. Véleményem szerint a tánc az a művészeti ág, amely a mélyebb, artikulálatlanabb tartalmakat is képes kifejezni; néha az az érzésem, hogy a test preverbális üzenetei a fogalmi hálóba akadva csak vergődő halak lesznek. A transzcendens tartomány mégis mindkét irányból megközelíthetőnek bizonyul. Weöres Sándor is ezt írta: „olykor a legfizikaibb a legmetafizikaibb." A test és táncfotók a költészettel egyesülve alkotnak egy új műfajt, a testversképet, ami így, az intencionális és konkrét tartalmak összeadódása révén talán a művészet 4. dimenzióját teremtheti meg. Ez az album erre tesz vakmerő kísérletet, tulajdonképp bungee jumping a művészet elefántcsonttornyának tetejéről.

Mind a megtörtént, mind a még megtörténhető testtapasztalat is ott van a képeken. Akár egy Kavafisz-verset is választhatnánk a Testreszabás album mottójául: "Test, gondolj arra, ne csak, hogy hányszor szerettek, / ne csak az ágyakra, ahol hevertél, / de mind a vágyakozásra, mely érted / villámlott a megnyílt szemekben, / és remegett a hangban, s valamely / véletlen gátlás meghiúsította..." A költészetet feloszthatnánk szerves és szervetlen költészetre, noha a határ nem oly éles, de véleményem szerint valami minél zsigeribb, húsban és vérben lüktetőbb, személyesebb és szívből jövőbb, annál inkább nevezhető szerves költészetnek; ezek azok a költemények, amelyek illenek a forró emberi bőrre, hogy pulzáló ütőerek, és élő szövetek hordozzák magukon a sorokat. A versek magáról az emberről szólnak, hol máshol is lehetne igazabb helyük, mint az emberre írva?" – írja Viola Szandra új, Testreszabás című testversalbumában.


A kötetszervező logika több ponton is érdekes elemzési lehetőségeket kínál. A költői szó, azaz ige művészetében is benne foglaltatik a megtestesülés. A szó, amely továbbtestesül, a test, amely szavakból születik meg. Nem véletlen, hogy II. János Pál pápa megválasztása után nem sokkal rögtön a test teológiájával kapcsolatos kérdésekről kezdett beszélni. II. János Pál a szexualitást szent valóságként definiálja, az emberi testnek teológiai üzenete van, rajta keresztül, s általa vezet az út a szeretethez. Viola Szandra keresztény, hívő ember, s olykor félreértelmezett, erotikus tartalmú képei is ezt a mély, ontologikus viszonyt szeretnék megmutatni szeretet és test között. A XX. század egyik jelentős filozófiai irányzata volt a testfilozófia. Az irodalomban is egyre inkább érezhető ennek a filozófiai áramlatnak a hatása. Továbbá Duchamp óta majd minden művészet alapjaiban konceptualistának nevezhető. Így tehetőek manapság olyan célok is ars poetica részévé, mint a tömegkultúra kitermelte jellegzetes szerepek, úgymint a celebség, az egészségmegőrzés és a test mint az életvilág része. A Testreszabás című testversfotó-album kauzálisan illeszkedik a XXI. század művészeti fejlődésébe, hiszen a test tematikájának folytatására és megújítására, valamint a populáris jegyek művészetbe való beépítésére tesz kísérletet.



A kötet minden bizonnyal egyik legfontosabb darabja a Háború című vershez tartozó fotó, amely egy női torzót ábrázol, s torzóságánál fogva mind a képzőművészet, mind az irodalom hagyományaira rájátszik, a mindenkori művészet origójának konnotációit hozza. Ahogy Ybl Ervin írja a Nyugat 21. számában 1912-ben: „Egyéniségre, differenciálódásra ébredünk, mindig tudatosabban számláljuk a fejeket és nem érezzük az őstest egybefogódzását. A súlypont az ágyékból, a torzóból fölfejlődött a másokkal mindig szembehelyezkedni akaró agyba..." Rendkívül fontos a torzó öntudatlan tartalmakat feltáró, zsigeri ereje, a törzs, amely önmagában is teljes, noha nem lehetne teljes, ha nem volna csonka. „a belvederi torzóval Michelangelo útját megjelölte, nem merítette ki a torzónak e szimbolikus és büntetlenül erotikus misztikumát. Michelangelo volt az, ki a torzó művészetében a fizikum őstermészetű apollógiáját a legtisztább harmóniájában először elzengte; nála már mélyebbek a torzónak örökkévaló, vakon vonagló életrejtelmei a pszichikum domború és magas homlokhoz kötött, tudatos metafizikájánál." folytatja Ybl. Végh Attila pedig így ír Rilke Archaikus Apolló torzójáról: „Önmagunk alkotóivá, szobrászaivá kell válnunk... hogy végre egész testünkkel lássunk, végre lássuk az életösszefüggéseket, azaz: lássuk, mi történik velünk." A torzó maga vizualitás metaforája, maga az eggyé vált reláció, viszonyító és viszonyított egy személyben, kiválóan alkalmas arra, hogy az egész kötet tükre legyen. Önmagában is érdekes kihívás csupán a test tartása által, fej nélkül is kifejezni mindazt az érzelmi gazdagságot, melyre máskor az arc mimikája lenne hivatott. Külön pikantéria, hogy a kötetet Kulcsár Edina, 2014-es szépségkirálynő ajánlja, amely gesztus önmagában is a tömegkultúra és a klasszikus hagyományok keveredésére utal. Ez előbbit azt hiszem, nem kell magyaráznom, utóbbihoz pedig ismét Végh Attila, A torzó tekintete című esszéjéből idéznék, amely a szépség autentikus és egyben mitikus fogalmával foglalkozik: „ A szépség a görögök számára nem esztétikai jellemvonása valamely létezőnek, amelyhez e tulajdonság mintegy adalékként, másodlagosan járul, hanem fény, amely lehetővé teszi a látást. A szépség tehát olyan erő, amely a szép dolgokból, azok mélyéről, lényegéből sugárzik." Ugyanezt a rétegzettséget rejti magában a Testreszabás című könyv is, amely a felszínen éppúgy magán viseli a szépség stigmáit, mint mélyebb, ontologikus jelentésrétegeiben.


A kötet nem csak a saját test és saját lét élményével kíván foglalkozni, a költőnő lírai testalteregókat „növeszt" ebben a fokozottan egymásba fonódó világban. Lírai énjei manifesztációi a fotóallergóriák szintjén is megjelennek. „Különböző mértékben vagyok én azonos a saját testemmel, valamikor jobban, valamikor kevésbé, valamikor inkább mások teste vagyok." –meséli magáról Viola Szandra. A szentesi származású, fiatal szerző a Pázmány Péter Katolikus Egyetem magyar-kommunikáció-filozófia-pedagógia szakán diplomázott kiválósági ösztöndíjas és köztársasági ösztöndíjas hallgatóként. Első verseskötete 2008-ban jelent meg Léleksztriptíz címmel. Számos verskiállítás és performansz megalkotója. Többek között Eifert Jánossal, Kővágó Nagy Imrével és Lékó Tamással készített már közös művészeti produktumokat szöveg és kép kapcsolódási pontjai mentén. Versei, recenziói, színházi és tánckritikái rendszeresen jelennek meg többek között a Magyar Napló, az Irodalmi Jelen, a Pannonhalmi Szemle, a Hitel, a Vigilia, a Győri Műhely, a Könyvhét, a Napút, a Nyugat Most, a Szcenárium, a Magyar Teátrum és a Táncélet hasábjain. 2013-ban ő képviselte országunkat Bakuban a 20 ország részvételével megrendezett Nemzetközi Költőnők Konferenciáján. Harmadik, készülő verseskötetén NKA ösztöndíj segítségével dolgozik.

Viola Szandra - Testreszabás, Athenaeum Kiadó, 2014., 40 oldal


Eredeti megjelenés: https://litera.hu/irodalom/konyvajanlo/vers-a-testen-viola-szandra-testreszabas-cimu-koteterol.html

2 megtekintés0 hozzászólás