• Viola Szandra

Verseim a Partum Őszben: El; Othonnak (Viola Szanda)

El

Elfelejtesz álmodban,

önfeledt magányaidban

órákon át eszed a reggelid.

Karácsonyfaszerű nők gyermeke,

telepúder, teleékszer,

szúrós műszempilla, hámlik a vakolat,

mint azoknak a templomoknak  a faláról,

melyeknek az ablakpárkánya tele van szögesdróttal,

hogy ne szarjanak oda az angyalok.

Szeretem az idejétmúlt időt,

hogy a változatlan szeretetben testvére vagyok

önmagamnak is.

Akár előző otthonok szobabelsőibe

visszatérni nem tudsz. Haladj,

vár rád egy celofánszemű öreg.

A tükör ablakán át találkozik veled.


Otthonnak

Na, végre kifoszthatlak ruháidból, gondolataidból,

nincstelenül teríthetlek az ágyra,

végre otthontalan leszel, kiszolgáltatott, hogy megszánjalak,  

befogadjalak,

akár ha haldokló lennél, úgy szeretlek, 

mintha  egy másik világból lopnánk minden határidőn túli ölelést

még jó, hogy mindeközben még élni is elfelejtünk, 

így hát nem is telik az élet, nincs idő és nincs hely sem, csak a folyton 

változó térköz két tenyerem közt és közted, 

amint belebújsz ölelésembe,

amint belépsz karjaim fehér szobájába.


Eredeti megjelenés (43. oldalon): https://issuu.com/norton69/docs/partium___sz_2017-09-26__1_

3 megtekintés0 hozzászólás