• Viola Szandra

Közeledik a költészet napja: "Viselj versmaszkot!"

Viola Szandra költőnő az elmúlt években nagyon kreatívan és sokoldalúan dolgozta fel a magyar költészetet és számos különleges módot talált, hogy közelebb vigye az emberekhez a magyar költőket és műveiket.


„Fontosnak tartom, hogy a járvány idején se feledkezzünk meg a magyar költészet napjáról, bár szomorú, hogy idén nem tudunk például irodalmi fashion show-val, versszínházzal tisztelegni a magyar irodalom szempontjából jelentőségteljes nap előtt, az a véleményem, hogy a jelenlegi helyzetből is meg kell próbálni a lehető legjobbat kihozni egy kis kreativitás segítségétével”- fejti ki ötletét a versmaszkról Viola Szandra.





A versmaszk nem előzmény nélküli Szandra munkásságában. Számos alkalommal kapcsolta össze az irodalmat a divattal és más művészeti ágakkal, készített verstetkót, verskarácsonyfadíszt és a nevéhez kapcsolható a „testverselés” nevezetű hibrid művészeti ág is, amelyben fotóművészet, tánc és irodalom egyesül.

Mivel a magyar költészet napját József Attila születésnapján ünnepeljük, ezért főleg tőle igyekezett idézeteket válogatni Szandra, valamint elmondása szerint az is szempont volt, hogy a versek, ha távolról is, de kapcsolódjanak a jelenlegi helyzethez, vagyis a felelősségtudatra, a bátorságra, az összefogásra emlékeztessenek.


Az egyedi designnal ellátott maszkokat pólóra vasalható fólia segítségével készítette otthonában a költőnő és közösségi média oldalain egy játék keretében sorsolja ki. A játék egészen április 11-ig tart, a résztvevőknek pedig kommentben kell idézniük kedvenc verseikből.


„Bár a versidézettel ellátott maszkok orvosi maszkok felhasználásával készültek, tehát bizonyos fokig a koronavírus elleni védekezésben is hasznukat lehet venni, nem tartanám azonban ebben a helyzetben etikusnak, hogy pénzért áruljam őket.” – meséli Szandra, aki egyébként már negyedik hete van önkéntes karanténban és nagyon szigorúan veszi a kijárási korlátozás szabályait.


A költőnő elmondása szerint életét az irodalom népszerűsítésének szolgálatába szeretné állítani, amelybe éppúgy beletartozhat a hagyományok ápolása, mint újragondolása és az új műalkotások létrehozása.


Az eredeti cikk itt jelent meg: https://ridikul.hu/cikk/2020/04/08/kozeledik-a-kolteszet-napja-viselj-versmaszkot/

8 megtekintés0 hozzászólás