• Viola Szandra

Irodalmi jelen: TÁJBÓL A VERS –VIOLA SZANDRA VERSEI

Tájból vers

Viola Szandra versei

Tintoretto (1518–1594) festménye

TÁJBÓL VERS

Fekete vaj a levegő,

szétkenve a tájon a jelen,

a Nagy Kutya épp csak kiszagolja

a csillagképeket,

alig ragyognak.

A sötétség befogja

a világosságot,

a ma a holnapot,

a Földcentrifugában,

fényszennyezés.

Az összes holnapból ma lesz,

idegpályákon halad visszafelé az idő,

egy nagy Rák az emlékezet.

Nem is tudom már,

a tájból lesz a vers,

vagy versből a táj.

HAJTÁS

Mikor hajtanak ki

a belénk ültetett fák?

Lét-csendigékből,

hókönnyű, tiszta jelzőkből.

Belemélyeszti

a fájdalmat a húsba,

égből és földből varrják össze,

cérnaesőből és felhő-szakadásból

foszlékony lénnyé.

VÉGTELEN

Van-e kiterjedése a végtelennek,

vagy csak a találkozások végtelene párhuzamos?

A vonal egyik vége a képzeletben, a másik a múltban van,

a vonal beleáll az emberek fejébe,

hajszálak formájában,

alatta az agyvelő meleg lüktetése.

A szemgolyó forog a forró könnyben,

a forró könny kihűlni csordul.

A fény a sötétben,

a víz a porban mosdik.

AHOGY BELEÉG BŐRÖDBE A MONOTÓNIA  

Ahogy beleég bőrödbe az a hét tengerparti nap,

ahogy élve szenesednek a testek.

Ahogy a fekete kékség a napszemüveg mögött,

ahogy elvesztik lelküket a színek és kifakulnak.

Ahogy a szabadság értágulatai egyre lüktetőbbek.

Ahogy a Nap tejét

mint időt kenjük

arcunkra, mellünkre,

tárgyakra és falevelekre.

Ahogy mindig ugyanaz a nap jön,

csak máskor.

Idő kell, míg a test megszokja saját létét,

még álmodik olykor,

sejtenként mást és mást.

TÁJKÉP

Ül az élet a fák agancsain,

majd belebújik a rügyekbe,

tisztaságért esedezik a hó,

elvisel minden féktelen tavaszt

az erdős idegzetű talaj,

felettünk megőszülnek a felhők.

ÍVELŐ

Egyszer csak kilyukad a valóság,

napi teendőid  húsodig szivárognak,

megkezdődik a módosulás a testben,

azon kapod magad, hogy gyakran elalszol,

elájulsz vagy álmodozol napközben…

A horizont mentén összevarrt ruha feslik,

kifordítom: álom,

a visszája: valóság.

ISTEN

Isten egy madár röpte,

kérdőjel íve,

meggörbült láthatár.

TÜKÖR ÉS ANGYALKÖNNY

Szenteste befagynak a tükrök,

és megolvadnak a pocsolyák,

fényeket bont ki a szél,

magokat csomagol be a sár.

A tükrök közös határaink

angyalok könnyéből és verítékéből.

A végtelen tükrökből áll.

Ahol az angyalok könnye megfagy,

ott jég vagy tükör keletkezik.


Eredeti megjelenés: https://irodalmijelen.hu/2015-nov-16-1205/tajbol-vers-viola-szandra-versei

7 megtekintés0 hozzászólás