Költészet és modellvilág - Oda írja verseit a szép költőnő, ahol biztosan megnézik
vasarnapihirek.hu
A Magyar Költészet Napja 2015 - Írott mozdulatok. - Verseit testekre – mások mellett a sajátjára – festette. Megörökítendő, fotók készültek róluk, azokból kiállítás, majd Testreszabás címmel kötet. Korábban szépségversenyen indult, jelenleg is modellkedik. Kapott már hideget-meleget a különböző művészeti ágakat egybevonó kísérleteiért. A Magyar Költészet Napján Viola Szandra költőt kérdeztük.
VIOLA SZANDRA: EGY MIKROKULTÚRÁT ALAKÍTOTTAM KI MAGAM KÖRÜL
AC News
Ha Viola Szandra neve szóba kerül, az embernek legtöbbször erotikától átitatott testverselés jut eszébe. Csakhogy a fiatal költőnő ennél sokkal több. Most interjút adott visszagondolva a kezdetekre, és a kortárs magyar költők jelenlegi helyzetéről.
Interjú Viola Szandra költőnővel
Lendület magazin
Viola Szandra költészetéből kaphattatok már némi ízelítőt a két héttel ezelőtti ajánlómat olvasva. Azóta túl vagyunk egy kávéházi beszélgetésen, melynek keretein belül megszületett az interjú. Azt kell mondanom, az érzéseim beigazolódtak...
EGY KÖLTŐNŐ ÚTJA - INTERJÚ VIOLA SZANDRÁVAL
Kulter.hu
Baku adott otthont 2013-ban az „International Forum of Young Poetesses” elnevezésű rendezvénynek, amely lehetőséget nyújtott a különböző országok fiatal költőnőinek egymás megismerésére és a kulturális együttműködés további formáinak megalapozására. A fórum kapcsán hazánk képviselőjével, Viola Szandrával beszélgettünk...
A magyar költészet rendhagyó napja – 2020. április 11.
Szabadföld.hu
Kedvenc versem – maszkokra illesztve. Kreatív megoldások a karantén idejére Viola Szandrától.
Ki az a testverselő?
drot.eu
Ki az a Viola Szandra? Ki az a testverselő? Testreszabás című kötete megjelenése alkalmából beszélgettünk vele előítéletekről, testről és versről. A DRÓTon most megismerhetitek a költőnőt, különleges fotókat láthattok legutóbbi előadásából, továbbá verseit és egy esszéjét is elolvashatjátok. Hátha kiderül, hogy ki az a testverselő...
INTERJÚ VIOLA SZANDRA KÖLTŐNŐVEL
FashionHunter.hu
Kicsi hazánkban egyre több nagyon jó képességű alkotóval találkozhatunk. Interjú sorozatainkban szeretnénk bemutatni nektek ezeket a különleges személyeket. Ismerjétek meg most Viola Szandrát, aki izgalmas verskiállítások és performance-ok t ársalkotója.
A költészet transzcendentális egyensúly – Viola Szandra
magyarkonyvgyujto.hu
Beszélgetés Viola Szandra költőnővel Testreszabás című, új kötete kapcsán
Egy sokoldalú irodalmi forradalmár
art7.hu
Viola Szandra író, költő, testverselő, szerkesztő, műsorvezető, kulturális újságíró, performer. Ő az a magyar költőnő, akinek szokatlan performanszaival, fotóival már sokszor sikerült meglepnie a közönséget, aki készített már lemosható verstetoválás kollekciót felnőttek és gyermekek számára, aki megrendezte hazánk első irodalmi fashion showját, aki útjára indította a „Viselj verset!” kampányt, aki megteremtette a verskarácsonyfa-állítás hagyományát, Poétikon című, hetente jelentkező rádiós műsorában pedig kortársait mutatja be.
Vers a testen - Viola Szandra Testreszabás című kötetéről
litera.hu
A kötet nem csak a saját test és saját lét élményével kíván foglalkozni, a költőnő lírai testalteregókat „növeszt” ebben a fokozottan egymásba fonódó világban.
Meztelen szavak a bőrön – Ajánló Viola Szandra költőnőről
Lendület magazin
Egy különleges nőt szeretnék ma bemutatni nektek. Egy ízig-vérig nőt, aki egyszerre költőnő, modell és tánckritikus és aki mindezt egyesítve megtalálta a módját annak, hogy kifejezésre juttassa mindazt, amit át szeretne adni nekünk. Minden mozdulatából, minden szavából árad az, amit képvisel, amit magában hordoz már gyermekkora óta. Az irodalom és a filozófia szeretete, a mozdulatok képpé merevítése, a megfogalmazás és a kifejezés eme különleges elegye, amely által megtapasztalhatjuk a szavak erejét, melyek képesek több érzékszervünkre is kihatni. Megelevenedni.
Viola Szandra, a formabontó költőnő
programguru.hu
Viola Szandra költőnő 2017-ben, a Könyvhéten útjára indította az országos „Viselj verset!” kampányt, amelyben lemosható verstetoválásokat tervezett; a kollekció a 2017-es év legmenőbb kollekciójaként debütált. A szokatlan performanszairól is ismert költő ezúttal, a „Viselj verset!” mozgalom második állomásaként, április 11-én minden eddiginél látványosabb irodalomnépszerűsítő akciót szervez: egy különleges irodalmi fashion show-t. Kezdeményezéséhez olyan kiváló művészek csatlakoztak, mint például Xantus Barbara, Lázár Balázs, Tallián Mariann, Sipos Judit, H. Varga Tamás, Blaskó Borbála és Pindroch Csaba.
Az idei év legmenőbb kiegészítője Viola Szandra egyedi verstetoválás-kollekciója!
csaladinfo.blogspot.com
Az Ünnepi Könyvhéten tapasztalt hatalmas sikerre való tekintettel folytatódik a „Viselj verset!” kampány. A Testverselő, Viola Szandra költőnő által tervezett lemosható verstetoválás-kollekció újabb darabjainak a Magvető Café ad otthont, valamint a Líra Könyv honlapjáról is rendelhetnek majd azok az érdeklődők, akik egy-egy bőrükön viselt versidézettel csatlakoznának a magyar költészetet népszerűsítő akcióhoz. Viola Szandra ezúttal az eddigi 4 kortárs irodalmi idézet mellé (Lackfi János, Szabó T. Anna, Likó Marcell, Haász János) két klasszikustól is választott: Arany Jánostól és Jókai Mórtól.
Kerülj testközelbe Arannyal és Jókaival!
fidelio.hu
Már nemcsak kortárs szerzőket viselhetnek a bibliofilek, hanem klasszikusokat is.
Viola Szandra egyedi verstetoválás-kollekciója az Ünnepi Könyvhéten debütált. A „Viselj verset!” kampány sikerén felbátorodva azóta újabb darabokkal bővült a Testverselő, Viola Szandra költőnő lemosható verstetoválás-kollekciója. Az eddigi négy kortárs irodalmi idézet (Lackfi János, Szabó T. Anna, Likó Marcell, Haász János) mellé két klasszikustól is választott: Arany Jánostól és Jókai Mórtól.
Viselj verset!
fidelio.hu
A költészetrajongók Szabó T. Anna, Lackfi János, Likó Marcell, a gyerekek pedig Haász János rímeit viselhetik magukon ideiglenes verstetoválások formájában. Viola Szandra költő és az Athenaeum Kiadó rendhagyó akcióval készültek a június 8-án induló könyvhétre.
„Az irodalom és a filozófia azok a dolgok, amik igazán megtörténtek velem, amik engem is megtörténtté tettek” - mondta el Viola Szandra a Költé-szett kollekció kapcsán. A költő abban bízik, hogy az irodalom és a divat összekapcsolása a fiatalabb generációk számára is vonzóbbá teszi az irodalmat, „megnyitja az olvasás dimenziókapuit”.
Magyar versekkel segít a bajba jutott gyerekeken az ismert költőnő
femcafe.hu
A különleges verskarácsonyfával a Szórványmagyarság Gyermekeiért Alapítványt támogatják.
Közeledik a költészet napja: "Viselj versmaszkot!"
ridikul.hu
Viola Szandra költőnő az elmúlt években nagyon kreatívan és sokoldalúan dolgozta fel a magyar költészetet és számos különleges módot talált, hogy közelebb vigye az emberekhez a magyar költőket és műveiket.
DÍSZEK ÍRÁSTUDÓKNAK ÉS HALADÓKNAK
magyaridok.hu
Fessünk a szentestén ügyeletben lévő tűzoltóknak apokrif képeslapot! Olvassuk föl hajléktalanszállókon a Dosztojevszkij-összest! Díszítsük versekkel a karácsonyfánka
Tél, otthon
Csukd be az ajtót,
mert bejön a hideg
meg a macska!
És a hideget nem lehet kisiccelni!
A kandalló dorombol, hagyja
púpos hátában a tüzet szétterjedni.
Mint apám a gyulladást.
Megfigyeltem,
mostanában sosem olvad le
apa fejéről a dér.
Anyám behordja a tüzifát,
a nyelve alatt parázs.
A két lator
/Marin Sorescu versére/
A két lator se kismiska,
az egyik távolságot lopott,
egybecsúsztak földrészek, testek.
A másik ellopta önmagát.
De a Nagy Tolvaj,
ez a közbülső
magát a bűnt lopta el.
Azóta itt vagyunk,
az előre elfeledettségben,
nincs bánat, amire felfeszüljünk,
megközelíthetetlen térbeliség vagyunk,
egy fényképre zárva.
Anyám
nem tudlak nem szeretni,
s mert nem tudlak nem szeretni,
nem tudlak szeretni.
Mihez képest szeresselek
mikor mindig is így volt:
szeretve.
Tél-közelítő
Az ősz kutyaugatással kezdődik
és azzal ér véget, hogy nem ér véget.
A nyár fölrepül a magasba,
s mi meztelenebbek leszünk a köveknél.
Nézzük, ahogy hullámzó ruhatengerbe fullad
elnehezült testünk.
Párhuzam
Tükörképed lógatod a vízbe,
a folyó mennyezete hullámos üveg.
Olyan a tested, mint egy madáretető,
emberetető, emberéheztető..
éhségem behavazott fénykép negatívja,
szád tükörképe a folyóban már eleget ivott.
Kép, falon
A kép a falon elkopott
a sok nézegetéstől.
Amíg felnőttem,
lenéztem a falról,
a tükörből meg kinéztem
a tükörképemet, eltűnt
volna teljesen, ha valaki
közben ki nem cseréli.
Semmink sincs saját,
egymás testei vagyunk,
saját szeretetünk sincs,
csak közös,
egy és oszthatatlan.
Fikciónak
Fiktív viszony.
vacsorák, forrón,
életszínezékkel,
mohón magunkba,
töm-jén/jük
esz-ünk/telen.
Hajtás
Mikor hajtanak ki
a belénk ültetett fák?
Lét-csendigékből,
hókönnyű, tiszta jelzőkből.
Belemélyeszti
a fájdalmat a húsba,
égből és földből varrják össze,
cérnaesőből és felhő-szakadásból
foszlékony lénnyé.
Psyché máshogy jár
Egy csillag égett bent a házban,
az ablakok pedig jégből voltak,
nem üvegből.
Beértem, mielőtt beléptem volna,
s mikor a tükörbe néztem, láttam, hogy
a tükörképen néhány másodperccel előbb
süt ki a Nap, mint odakint.
Festmények közt járkáltam.
(Csak a képek látják a szemeink,
a tükrök soha.)
Mielőtt megnézhettem volna, egy kép belém szeretett
és lezuhant a falról.
Úsztunk. Lebegtünk. Világlottunk.
(Olyanok voltunk mint a fény virága, amely sötétben bimbózik és olyan vakítóvá nyílik, hogy emberi szem azt nem is láthatja.)
Meghaltunk. Elváltunk. Hazamentünk.
Soha szebben nem történhetett volna.
Milyen jó, hogy nem néztem meg az arcát, így soha nem fogok
rá emlékezni, csak elképzelni tudom.
Hulladék
Rászánom az időt, hogy
ne foglalkozzak vele, hány óra.
Élni ősi hagyomány,
ma hamarabb van a tegnapnál,
előbb érsz oda, minthogy elindulnál,
nézed, önmagad hogy hagy el.
Elvittél, hozott anya.
Anyám siet,
nem ér rá, mert veszekednie
kell apámmal.
Önmagam metaforája vagyok,
élvezeti példány, hiánycikk.
Szervezetemben nem szívódnak fel az érzelmi rostok,
kéne egy szemüvegbe épített fotoshop.
Beismerte testét a testes,
mondtam, hogy időben figyelmeztess:
A gyerekeket nem szabad
szennyvízzel és házastársi hulladékkal együtt megsemmisíteni!
El
Ízléstelenül volt.
Minden részlet máshova.
Minden ablak.
Apránként hordtam ki magamból a szobát.
15 évig. Folytonos búcsúzás.
A hűtőmágneseket kidobtam,
koszos cellux emlékeink lekapartam.
A bútorok hátát elégettük télen.
Nagyanyádtól örökölted,
senkié volt már ő is.
Gyermekként jól begyakoroltad
a káromkodás-varázsigéket.
Avas fotelokba fektetted magad, romlott ételt.
Magunkat nézünk a tévében,
mi vagyunk a tv visszája.
Végre kiegészülsz velem, ha elmegyek innen.
Végtelen
Van-e kiterjedése a végtelennek,
vagy csak a találkozások végtelene párhuzamos?
A vonal egyik vége a képzeletben, a másik a múltban van,
a vonal beleáll az emberek fejébe,
hajszálak formájában,
alatta az agyvelő meleg lüktetése.
A szemgolyó forog a forró könnyben,
a forró könny kihűlni csordul.
A fény a sötétben,
a víz a porban mosdik.
Ahogy beleég a bőrödbe a monotónia
Ahogy beleég bőrödbe az a hét tengerparti nap,
ahogy élve szenesednek a testek.
Ahogy a fekete kékség a napszemüveg mögött,
ahogy elvesztik lelküket a színek és kifakulnak.
Ahogy a szabadság értágulatai egyre lüktetőbbek.
Ahogy a Nap tejét
mint időt kenjük
arcunkra, mellünkre,
tárgyakra és falevelekre.
Ahogy mindig ugyanaz a nap jön,
csak máskor.
Idő kell, míg a test megszokja saját létét,
még álmodik olykor,
sejtenként mást és mást.
Fényszüret
Úgy ülök, mintha a szoba volna a testem.
Mit tudna kezdeni idebent az erdőig mélyített tudat?
De mégis, égő csipkebokor-vörös szemek nyílnak
a magányban, a linóleum terméketlen talaján,
és képmásvizű kút, pohár.
Szemközt csak az idősek otthona,
idült mosoly az öregek arcán,
és álomszederjesség.
Malteros kocsi kanyarodik be,
nem építenek újat,
csak befoltozzák, elfedik,
közben az időseket kiültetik levegőzni,
kátrány-szag van, és ők csak
ülnek, levegőznek türelemmel,
plédbe tekerve napoznak,
bebábozódnak a fénybe.
Az aszfaltba lép ez a pillanat is,
megköt.
Naftalin csap meg, türelem-szagú,
nem lesznek molyok a mennyországban,
néha úgy képzelem, ruhástól támad fel a test,
anyám magával viheti a kedvenc szoknyáit és az érettségi kosztümét,
lopott pénzen vette, ha fogy néhány kilót, még most is belefér,
kimosva, vasalva, besütött hajjal, illatosan.
Az öregek tekintete a levelek közt megbúvó,
utolsó fényekért kotorászik, fényszüret…
majd vacsoraidő… hallom, ahogy lépteik elhalkulnak a folyosó végén,
sietnek, mindenhova sietnek, mankóval, bottal, de rohannak,
a templomba, a boltba, vacsorázni;
hogy mindennel végezzenek, hogy mindennel elkészüljenek,
még épp időben a feltámadáshoz.
A törzs szabályai
Minden az apály és a dagály
törvényei szerint történik,
mint a csillagok áradása a nyálunkban
és az epéből lett tavasz,
a mi nevetésünk feketébb a kannibálokénál,
és kisárgállik belőle fogunk, a csontarany.
Homokkal mossuk tisztára.
A liánok kiáltása felnő a fák
legmagasabb ágaihoz,
az ég az eljövendő,
a föld a már megtermett jelen,
aki dagálykor kihajózik, az a
jövendőbe hajózik ki,
és aki tizenhárom nap után vissza tud
térni, az nem halt meg,
aki utána jön haza, már hiába,
nem fogadjuk vissza.
Tájkép
Ül az élet a fák agancsain,
majd belebújik a rügyekbe,
tisztaságért esedezik a hó,
elvisel minden féktelen tavaszt
az erdős idegzetű talaj,
felettünk megőszülnek a felhők.
Ívelő
Egyszer csak kilyukad a valóság,
napi teendőid húsodig szivárognak,
megkezdődik a módosulás a testben,
azon kapod magad, hogy gyakran elalszol,
elájulsz vagy álmodozol napközben…
A horizont mentén összevarrt ruha feslik,
kifordítom: álom,
a visszája: valóság.
Tükör és angyalkönny
Szenteste befagynak a tükrök,
és megolvadnak a pocsolyák,
fényeket bont ki a szél,
magokat csomagol be a sár.
A tükrök közös határaink
angyalok könnyéből és verítékéből.
A végtelen tükrökből áll.
Ahol az angyalok könnye megfagy,
ott jég vagy tükör keletkezik.
Isten
Isten egy madár röpte,
kérdőjel íve,
meggörbült láthatár.
Nem számít
Elsuhansz mellettem.
Semmi értelme, de mint
bölcsészek hosszú sálai,
úgy tekeregnek ki szánkból a szavak.
Nem figyelsz.
Azt mondod, örülsz, hogy túléltem.
Nem is sejted, hogy nem.
Tengernek
A test 70%-a tenger.
Tengertől sós a könny.
Szemem fél kagylóhéj.
Hullámzárt.
Tájakban
Mindig rosszkor csuktuk be szemünket,
a fényképről mindig lemaradt
vagy a fejünk vagy a lábunk…
Rossz fotók, amiket vagy kidobsz,
vagy emlékük halványul el…
csak a táj: az visszavonhatatlan,
a testből többé nem szökik ki az emlék,
az ismerős táj képe ott marad a génekben is.
A hegyek íve, levél szegélye,
miért pont ez marad meg?
Egy ág formája, amit kezedben tartasz,
s nem kezedé,
a folyó, amit hosszasan néztél,
s nem a szemed.
Nem meri magát egészben mutatni a szerelem
még a fényképeken sem,
részletek kellenek neki;
helyek, tárgyak…
Tulajdonképpen hogyan is lehet helyeket szeretni?
És vajon viszontszeret-e a táj?
Kitárul-e jobban, ha beleképzellek,
vagy szégyenlősen visszahúzódik a horizontba?
Kimondani ritkán tudom…
de mindig te jutsz eszembe,
ha sétálok a Hármashatárhegyen,
tiéd a Margit híd,
a Városligeti-tó,
a piliscsabai kilátó
és neked adtam a Kálvária-dombokat.
És, ha elutazom, tiéd lesz a Canal Grande,
a Szent Márk tér és
szemben a legszebb sziget,
és ha hazajövök, a kertem minden zegzuga.
Feltámadsz a fűszálakban,
az égen a húsodból kanyarítják ki a felhőket.
Csak te lehetsz a tóban a mélység,
a kútban az összes kívánság.
Más főzne rád,
vagy szép, hosszú leveleket írna,
én a tájakkal szeretlek.
Egyidejűleg
Egy idős pincér szervírozta
hosszúnyakú üvegben a bort,
és szívószálat is hozott hozzá,
a sarokban a molett hölgy
egyidejűleg arról kezdett beszélni,
hogy az idő
olyan lassan nő, mint a haj,
de olyan könnyű is:
egy csettintés levágni,
mint egy copfot.
Egy bizonyos Langerné
éppen akkor csettintett nyelvével,
mert eszébe jutott, hogy
inna még valamit,
a sarokban a fiatalabb párok
úgy ölelték egymást,
találomra, mint a fogason egymás
hegyire-hátára akasztott kabátok,
a sálak, akár a nyelvek,
s a nyelvek, akár a hattyúk
ölelkező nyakai
a mennyezeten,
melyre pontosan mindezzel egyidőben
nézett fel az öreg pincér,
aki a bort hosszúnyakú üvegben…
Együtt
Ujjbegyemen pontról pontra görgetem kontúrodat,
de tiédbe tévedt vonalaim, magadba illeszkedésem
soha nem eshet egybe önmagával,
körülcsupasztott tested
cirógatásom felgyümölcsözi,
ágas-bogas ölelkezések,
ujjszirmok érintéshullása
lassú csendesség rajtam,
együttváltozás, együttfehérség,
létviláglás,
körültapinthatatlan formákba öntve.
Belőlem
Kiült a só szempillámra.
Mély, tengeri hulláma
elkoptat, feloldja csontjaim,
elhalt állatok gerincét.
Építem versem, a kőszobát,
Látni a sírás cseppkövét.
Háború
Csatamezők teste.
Test testre hullik,
mint a hullák.
Kapaszkodnak egymásba a csókok,
nedves halak akarnak ölelkezni,
kicsúszunk egymás kezéből.
Ilyenkor már annyira élni akar az ember,
hogy meghalna inkább, csak hogy élhessen.
A vagina az anyaföld szája,
megnyílik, mint a sír,
temetetlen vetés tavasszal.
Ez a száj soha nem volt még éhes,
csak mohó.
Puha, fekete száj,
mintha fekete homokból...
szétmállik egyre,
letéped a testedről a tested,
azt a részt, ami már nem te vagy,
hiába, hogy egy perce még részed volt
egy másik ember.
Épp idejekorán
Épp idejekorán van semmit se tenni.
Várom, hogy majd várjak.
A pillanat ikertestvére halálnak.
Az idő sem remél.
Nem vagyok része tájnak,
ahhoz túl gyorsan változom,
átsétálok réteken, magamon,
kényelmes kanapéban fekszem,
a tv ül helyettem, a kép fut helyettem.
Un az agyam, érzem.
Itt minden porcikám áru(lás).
A látszatoknak nincs mérete
Velemvagy ellenem, vagy más.
De biztos bizonytalanságot is nehéz elérni,
Árnyék a falak virága,
Világra borulnak a falak,
Kikel a magból a vers,
Ez az almamag líra.
A teremtőföld önmagával üres,
Erózió csókol.
Szarba szökken a lét,
s nem halunk, csak halogatunk.
Vitaminhiányos gyümölcslében rohad
a világ,
mint képzelt akarat,
csak baszni nem gyáva,
szülni fél.
Párhuzam
Tükörképed lógatod a vízbe, a folyó mennyezete hullámos üveg. Olyan a tested, mint egy madáretető, emberetető, emberéheztető… éhségem behavazott fénykép negatívja, szád tükörépe a folyóban már eleget ivott.